Kedves Érdeklődő!

Szeretnénk néhány hasznos információt megosztani az immáron negyedik alkalommal megrendezésre kerülő táborral kapcsolatban. A korábbi alkalmaktól eltérően idén nem a dunaszerdahelyiek, hanem a  Magyar Megmaradásért - Duna és Garam mente szervezet rendezi, de a cél és a szándék ugyan az: néhány felhőtlenül boldog és gondtalan nap, élmény szerzése árva gyermekek számára. 
 
Időpont: 2014. augusztus 17-22. 
 
 
Legértékesebb kincsei a magyarságnak a gyermekek, a mi felelősségünk pedig az, hogy mindig a helyes úton terelgessük őket. 
Ez a tábor már negyedik éve mutat utat azoknak is, akiknek szülők nélkül kell megtenniük az első lépéseket. 
Minden adomány egy-egy téglát jelent ezen a kikövezett úton, így itt is szeretnénk megköszönni mindenkinek az eddigi felajánlásokat!
 
 
"Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt!"